„Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Ők bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg.”

Kicsivel több, mint két hónap telt el a legutolsó jelentkezésem óta. Két hónap alatt rengeteg dolog történt, de kezdjük azzal, hogy szeptemberben voltam a szokásos éjszakai szarvasbőgést hallgató túrámon Csabával. Nagyon jó volt, ez volt az első igazi éjszakai túrám a betegségem kezdete óta. Már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy nagyon jól teljesítettem, mert lenyomtunk 15 kilométert és elég jó tempóban mentünk. A túra végén megkérdezte Csaba, hogy mennyire fáradtam el, mennyire volt megterhelő, bírtam-e volna még menni. Bírni még bírtam volna, de sajnos a csípő tájékon lévő csontritkulásom megérzem egy hosszabb séta után, úgyhogy azon az estén is elkezdett fájni, így ez vetett véget a túrának.

Október elején volt egy kisebb megfázásom. Azt hittem, hogy hamar el fog múlni, de elég sokáig elhúzódott. Én nem szerettem volna antibiotikumot szedni, de anya a betegségem hatodik napján azt mondta, hogy nincs mese be kell szednem a kúrát, mert nagyon köhögtem. Már teljesen rendben vagyok, de sajnos még mindig köhögök egy kicsit, az valahogy nem akar elmúlni.

Voltam Pesten, majdnem egy hetet, ahol végre személyesen is megismerhettem Ágit. Rövid, de annál tartalmasabb időt tudtunk együtt tölteni, nagyon örültem, hogy végre erre is sort tudtunk keríteni és remélem, hogy minél hamarabb lesz folytatása, mert még nagyon sok mindenről tudnánk beszélgetni. :) Sajnos fényképet elfelejtettünk készíteni, de majd legközelebb.

Már el is érkeztünk a csütörtöki kontroll vizsgálatomhoz, ahol a fő téma a csontritkulás volt. Anya most nem tudott velem tartani, így apa kísért el a kórházba. Most nem kaptam előre vérvételes papírt, így egyből a doki bácsimhoz mentünk, ahol egy teremtett lélek se volt. Leültünk a váróba, türelmesen várakoztunk, közbe gyűltek körénk páran, majd hamarosan beszólítottak. Odabent elmondtam, hogy voltam beteg, szedtem antibiotikumot. Majd jött a szokásos megnagyobbodott nyirokcsomó kereséses vizsgálat, ahol természetesen semmit nem talált. Aztán elmeséltem, hogy mostanában szokott fájni a csípőm és szeretném, hogyha egy kicsit utána járnánk a dolognak, mert úgy tudjuk, hogy a szteroid okozta csontritkulás fiatal korban könnyen kezelhető. És mivel én fiatal vagyok, ezért nem szeretném halogatni a dolgot, bármi rá a megoldás azt szeretném, mert nem akarom, hogy életem végéig fájjon a csípőm. A doki bácsim azt javasolta, hogy mivel a felesége reumatológián dolgozik, és ott intézik ezeket a dolgokat, ezért ő megbeszéli vele, hogy mit kéne csinálnunk és majd tájékoztat róla. Nekem ez így teljesen megfelelő, úgyhogy most várok, arra, hogy megmondják, hogy mit tudok tenni a csontritkulásom ellen. A legközelebbi kontroll vizsgálat időpontjáról nem tudok, majd postán érkezik, de nagy valószínűséggel valamikor januárban lesz. A doki bácsim után azért egy vérvételre is elmentünk, ami teljesen tökéletes. Két apró eltérés volt benne, az egyik érték az immunrendszerem legatyásodott állapotát jelzi a másik pedig egy májfunkciós értékem, de abba nincs sok változás, úgyhogy akár a tökéletes jelzőt is rá lehet húzni.

A könyvemmel haladok, jobban mondva befejeztem. Még várok pár apró dologra, plusz apró simításokat végzek rajta, de a terveim szerint a hónapban szeretném felkeresni a kiadót. Aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. :)

Bolyki pincészetben való látogatás:


Áron cimborával:

Túrázás közben: